Vírus

Mindenkinek, aki rájött már, hogy az ámítógép szerves része lett az életünknek, és a gyerekeink életének.

Neil Gaiman ezt írja saját versének keletkezéséről:
Ezt a verset David Barret Digital Dreams című antológiájába írtam, ami a számítógépekről szólt. Manapság, már nem játszom számítógépes játékokkal. Amikor játszottam, rájöttem, hogy befészkelik magukat a fejembe. Kockák potyogtak az égből, vagy kis emberkék rohangáltak és ugráltak a szemhéjam mögött elalvás előtt. Legtöbbször veszítettem, még akkor is, ha képzeletben játszottam. Ez született belőle.

Vírus

Volt egy játék a számítógépre,
a barátom adta, ő játszott vele,
mondta milyen jó, játsszak én is,
úgy is tettem.

Lemásoltam a lemezről, bárkinek, aki kérte,
azt akartam, mindenki játsszon vele.
Mindenki szórakozhat egy jót.
Fölraktam a netre is,
de odaadtam minden barátomnak is.

(Személyes kontaktus, én így kaptam a játékot.)

A barátaim, akárcsak én: volt, aki vírusoktól félt,
kaptál egy lemezt, aztán hirtelen, jövő héten, vagy egy pénteken
leformázta a winchestert, vagy tönkretette a memóriádat.
De ez nem tett ilyet. Ez nem olyan volt.

Még a barátaim is belevágtak, akik addig nem játszottak:
minél jobb vagy, annál nehezebb;
talán sosem nyersz, de egész jó lehetsz.
én egész jó vagyok.

Sok időt elvesz, persze, ha játszol.
Akárcsak a haveroknak és az ő haverjaiknak.
És az utcán járva látod az embereken,
az utcákon sétálva,
hosszú sorokban állva, távol a gépüktől,
távol az egyre szaporodó játéktermektől,
bármerre járnak, a fejükben tovább játszanak,
kombinálnak,
terveznek, vonalakat húznak és színeznek,
forgatnak és rendeznek, új pályákat várnak,
zenét hallgatnak.

Persze sokat gondolnak rá az emberek, de leginkább játszanak.
Az én rekordom tizennyolc óra egyhuzamban.
40012 pont és három fanfár.

Patakzó könnyeken át és sajgó ízületekkel, éhezve, aztán
Egyszer csak elmúlik minden.
Kivéve a játékot ugye.

nincs több hely a fejemben; nincs hely más dolgoknak.
Lemásoltuk a játékot, odaadtuk a haveroknak.
Túlmutat a nyelven, leköti az időt,
azt hiszem, néha elfelejtek egyet, s mást.

Vajon mi történt a TV-vel. Mintha lett volna ezelőtt.
Vajon mi történik, ha kifogyok a mirelitből.
Vajon mi történt az emberekkel, hova lettek, aztán
eszembe jut, ha elég gyors vagyok, vörös vonal mellé fekete négyzetet
rakhatok,
tükrözöm és elforgatom, akkor eltűnnek mind a ketten,
kiürül a bal oldal,
fölmerül egy fehér buborék…

(Akkor eltűnnek mind a ketten.)

Ha pedig örökre elmegy az áram, akkor
a fejemben mindhalálig játszom.

/Fordította: Horváth Norbert/