Figyelmeztetés

Fodor Ákos: 

FIGYELMEZTETÉS

Szerelem szunnyad

bennem, mint gongban a hang

– úgy érints, vagy ne.

Helmut Zöpfl: A Kisherceg a Pedagógusnál

- Jó napot! - mondta a Kisherceg.
- Egész mondatokban beszélj! - javította ki a Pedagógus. - Úgy mondják: Jó napot kívánok neked! Mondd lassan utánam!
- Jó napot kívánok neked! - mondta illedelmesen a Kisherceg.
- Jól van! - nyugtázta a Pedagógus, majd elővett a zsebéből egy könyvecskét.
- Hát ez meg mi? - kérdezte a Kisherceg.
- Beírok neked egy jó jegyet a jó magaviseletedért. - válaszolta a Pedagógus - Akarsz az iskolámba járni? - kérdezte aztán.
- Mit kell ott csinálnom? - kíváncsiskodott a Kisherceg.
- Először is egy alkalmassági tesztet kell kitöltened.
- Alkalmassági tesztet? Mi az?
- Fel kell mérjem, milyenek a tanulási képességeid.
- Tanulási képességeim? Mihez? - kérdezett tovább a Kisherceg.
- Ez nem olyan fontos. - mondta a Pedagógus - A lényeg, hogy könnyedén lehet őket vizsgálni.
- Jó. - egyezett bele a Kisherceg - Akkor kezdd el azt a vizsgálatot!
A Pedagógus átadott egy munkalapot a Kishercegnek.
- Olvasd el magadban a szöveget, aztán jelöld meg a helyes választ! - adta ki az utasítást.
- De hát - vetette közbe a Kisherceg -, én egyáltalán nem tudok olvasni!
A Pedagógus ezen felháborodott.
- Iskolába akarsz járni - kérdezte -, és még nem tudsz olvasni? Hát milyen iskolaelőkészítő foglalkozáson vettél te részt?
- Előkészítő foglalkozás? Mi az? - tudakolta a Kisherceg.
- Iskolaelőkészítő foglalkozás, ez annyit tesz - ahogy mi, pedagógusok ezt megállapítottuk -, hogy a gyerekeket feltétlenül szükséges még az iskolát megelőző időszakban megtanítani olvasni, írni, számolni, hogy ezzel aztán az iskolában már ne kelljen vesződni.
- És akkor mit tanul az ember az iskolában? - kérdezte a Kisherceg.
- Az iskola az azt megelőző tanulási időszak fejlesztéseire épül, és tudományos dolgokkal foglakozik, amik aztán a következő iskolára készítenek fel. Így az ember egy csomó időt spórolhat. Nos, te mit csináltál eddig az iskolát előkészítő időszakban? - kérdezte a Kishercegtől.
- Játszottam.
- Játszani, az időpocsékolás. - mondta a Pedagógus. - Legalább fejlesztő játékokat játszottál?
- Ezt nem tudom. - mondta a Kisherceg. - Például rajzoltam is. Akarod látni? - kérdezte, majd megmutatta rajzát a kígyóról, ami felfalt egy elefántot.
- Hm, na jó! - morfondírozott a Pedagógus. - Ez egy körülhatárolt, nulla elemű halmaz.
- Nulla elemű micsoda? - csodálkozott a Kisherceg.
- Még soha nem hallottál a halmazelméletről? Így soha az életben nem fogsz Numerus Clausus-t szerezni!
A Kisherceg kérdőn nézett rá.
- Na jó! - folytatta a Pedagógus. - Elmagyarázom neked. Az iskolaelőkészítő az általános iskolára készít fel, az általános iskola a további tanulmányokra, ezek pedig az egyetemre. Az egyetemen aztán egy foglakozásra kapsz felkészítést. Megértetted?
- És a foglakozás mire készít fel? - kérdezte a Kisherceg.
- A nyugdíjra, természetesen.
- És a nyugdíj? - kérdezett tovább a Kisherceg.
- Te aztán tényleg elképesztő vagy! - háborgott a Pedagógus. - Ha valaki életében jól teljesített és elért valamit, akkor nyugdíjas éveiben nyugodtan hátradőlhet abban a biztos tudatban, hogy az emberek  a sírja körül állva azt fogják mondani: ”lám, neki milyen kiteljesedett élete volt”.
- Furcsa! - mondta a Kisherceg – Nekem az benyomásom, hogy ha valaki mindig csak készül valamire, akkor soha nem lesz ideje arra, hogy éljen.
- Ezt te nem érted! - vágta rá gorombán a Pedagógus. - Mondd meg inkább, milyen teljesítményt értél el eddig? Legalább biológiai ismereteket hoztál magaddal? Milyen növényeket és állatokat ismersz?
- Van egy rózsa a bolygómon! - mondta a Kisherceg.
- Sokféle rózsafajta létezik. - mondta a Pedagógus. - Itt van egy feladatlap a rózsákról. Mivel nem tudsz olvasni, felolvasom neked.

1. Feladat
Az én rózsám:
a) pünkösdi rózsa
b) tavirózsa
c) csipkerózsa
d) tenyésztett rózsa
Karikázd be a megfelelő választ!

2. Feladat
Milyen kémiai folyamatok játszódnak le a rózsa táplálékfelvételénél? Ismét több választási lehetőséged van.

3. Feladat
Alkoss legalább öt összetett szót, amiben szerepel a „rózsa”! Pl.: rózsaolaj, rózsaillat..

- Az én rózsámnak nagyon jó illata van! - szakította félbe a Kisherceg.
- A „jó illat” a kognitív percepció és megértés területén belül nem előre tervezhető, nehezen ellenőrizhető, ezért nem tartozik a tanítási célok közé. - intette le a Pedagógus.
- Szeretem a rózsámat - mondta a Kisherceg -, és mindig azon töröm a fejem, hogy hogyan óvhatnám meg a bolygómon élő báránytól.
- Növényvédő-szerekről majd a kémia tantárgy keretében beszélgetünk. Meg fogod látni, milyen érdekes is az.
- És én minden egyes nap örülök a rózsámnak! - vetette közbe a Kisherceg.
- Öröm, ez egy affektív tanítási cél. Nem olyan fontos, de tőlem aztán, a tanítási óra végeztével érezhetsz örömet a rózsád felett. Majd találok egy módot, hogyan ellenőrizhetem, hogy az örömed a tanítási cél szempontjából specifikus volt-e.
- De én nem csak akkor akarok örülni, amikor az a te terved szerint helyénvaló. - mondta a Kisherceg.
- Állandó örömre sajnos nincs időnk, különben nem érjük el a kitűzött tanítási céljainkat. - mondta a Pedagógus. - És ha nem érjük el ezeket, akkor nem leszel elég felkészült az életre. Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk!
- Igazad van! - mondta a Kisherceg. - Éppen ezért azt gondolom, a te iskolád nem nekem való. - És ismét útra készülődött.
- Állj meg! Állj meg! - kiabált utána a Pedagógus. - Még egyáltalán nem hallottad, hogy a didaktikus analízisem hogyan folytatódik, és milyen tanítási egységeket ütemeztem be: számolás a rózsafűzér gyöngyszemeivel hittanórán, a „Két szál pünkösdi rózsa” c. népdal éneklése, mikroszkópos vizsgálatok rózsaszirmokkal, Rózsa Sándor személye köré épülő...
De mindezt a Kisherceg már nem hallotta. Gyorsan továbbállt, mielőtt rózsás jókedve végképp elillanna.

Találkozás

Frederico García Lorca: 

Találkozás 

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

Óbecsey István: Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.

XCVIII.szonett

XCVIII

Távol telt tőled tavaszom, midőn

A pettyekkel tündöklő Április

Ifjúságot lehelt szét a mezőn,

Hogy táncolt még a vén Szaturnusz is.

De sem a víg madárfütty, sem a tarka

És jószagú ezerféle virág

Nem vett bizony rá semmi nyári dalra

S szedetlen maradt a sok büszke ág.

Nem csodáltam a hó-liliomot

S a rózsa szirmán a mély karmazsint;

Drágák voltak, édesek, gazdagok,

Örök mintád utánzatai mind.

Nélküled mégis tél volt mindenütt:

Mint árnyaddal játszottam velük.

/Shakespeare/

Ballada a költészet hatalmáról

Örkény István:
Ballada a költészet hatalmáról

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták az ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.

Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett egy költő. Fölhívott egy szerkesztőt és így szólt:

- Megvan az utolsó négy sor! Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.
- Jaj, milyen leverő! - mondta a szerkesztő. - Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.

A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.

Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.

Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.

Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségû áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.

Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban. Nézte a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.

Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének ekkor már húlt helye volt.

Ő pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten.

A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.

A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe mely kissé rézsút dőlt a puha talajon , s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszúszárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.

A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn... A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki nem tett panaszt.

"legyek bár vendég a hazámban"

Kilátón Budapest fölött

Száz szemem nyílik: Nézd! a város!
Ott lent! Mily szép, mily óriás!
Hogy szétcsap! Fölcsap a hegyekre!
Ház, palota, ház, s ujra ház!
Házak, ház-tenger. Kertek, villák.
Hány ezer? Tíz? Húsz? Nem tudom.
Lehet, hogy harminc. Gyönyörű kép…
S hirtelen elszomorodom.

Harmincezer ház. A hazám! De
nem látom benne magamat.
A hazám? Az imént kiáltott,
s most elnémúl a gondolat,
mintha szégyelne megszületni,
bujkál a perc kínja mögött:
No, költő, még mindig a másé,
a másoké az örömöd?

No, híres, szól a keserű gúny,
te minek a gazdája vagy?
Azt hitted, érsz valamit, és hogy
szolgáltad az országodat!
Húsz esztendeje dolgozol már
s érted a mesterségedet,
de hol a föld, a talpalattnyi,
a kunyhó, amely a tied?

Húsz év alatt mire jutottál?
Mondhatod, ha épp jólesik,
hogy itt is, ott is már szivekbe
fogóznak a gyökereid,
álmodhatsz, hogy a szellem így-úgy,
sőt, hogy… De nézz csak oda, le:
ott a valóság és ahhoz nincs
közöd egy árva tégla se!

Megbuktál, költő. Lásd be végre,
akinek valamije van,
az mind különb, fontosabb nálad!
tehetségesebb! biztosan!
szükségesebb, mind!… Műveidről
ez az igazi kritika…
Sóhajtok… Szörnyű az igazság,
de szörnyűbb bennem a hiba,

– mert már ásítok a sirámra…
Ej, gondolom, lesz, ami lesz,
ha el tudom mondani, jó s rossz
nekem egyformán érdekes:
legyek bár vendég a hazámban
és koldus a föld kerekén,
a szépnek, amit láttam, így is
örök gazdája vagyok én.

/Szabó Lőrinc/