Búcsúkép

/Máté Bence fotója/

Búcsúkép

Összegyűlt a nádas népe
elmenőben még egy képre:
vadrécétől pelikánig
minden madár ott kacsázik,
s elhallgatnak mind egy percre,
hogy a tó lefényképezze.
Készen a kép, és megszólal
kórusban a búcsúzódal:
sorra-rendre, ahogy jöttek,
a nádastól elköszönnek.
Dühe elől szélnek-télnek
elrejti a tó a képet,
s ha megjön a tavasz újra,
a jég alól előhúzza.
/Kányádi Sándor/

Egyéni

Az Egyéniségről

föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást
/Fodor Ákos/

A majom búcsúbeszéde

A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem...
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát...
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

/Romhányi József/

Gyűlölöm a vadvirágos rétet

Csorba Piroska: A gyermekkor

Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;

Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod – hasát,

Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;

Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;

Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;

Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;

Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? – Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;

Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki – az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;

Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;

Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;

De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.

szél hozott, szél visz el

Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?

Sose néztem, merre jártam.
A felhőkkel kiabáltam.
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét.

Jött az erdő, nekivágtam.
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt,
Cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
Csak szeretőm megmaradjon.
Szeretőm a titok,
Ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
Köd előttem, köd mögöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Bolond kérdi, mért visz el.

/szabó Lőrinc/

BENEDEK ELEK: DAL A SZERETETRŐL

Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.

Ej, mi a kő tyúkanyó, kend????
http://irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/anyamtyu.htm

Nincs címe

Volt egyszer egy ember, aki az egyik közel-keleti város bejáratánál található oázis szélén üldögélt. Egy fiatalember odament hozzá és azt mondta:
- Soha nem jártam még erre! Milyen emberek laknak itt?
Az öreg egy kérdéssel válaszolt neki:
- Milyenek voltak a város lakói, ahonnan jöttél?
- Önzőek és rosszak. Ezért örültem, hogy eljövök onnan.
- Ennek a városnak is ilyen lakói vannak - válaszolta az öreg.
Nem sokkal később egy másik fiatalember ment oda az öreghez és ugyanazt kérdezte tőle.
- Éppen most érkeztem ide. Milyenek a város lakói?
Az ember megint ugyanazzal a kérdéssel válaszolt:
- Milyenek voltak a város lakói, ahonnan jöttél?
- Jók, nagylelkűek, vendégszeretők és őszinték. Sok barátom volt és nehéz volt otthagynom őket.
- Ennek a városnak is ilyenek a lakói - válaszolta az öreg.
Egy kereskedő, aki épp akkor vitte a tevéit az itatóhoz, hallotta mindkét beszélgetést és amikor a második fiatalember is elment, szemrehányó szavakkal fordult az öreghez:
- Hogyan tudsz két ennyire különböző választ adni ugyanarra a kérdésre?
- Fiam - válaszolta az öreg -, mindenki a saját világát hordozza a szívében. Aki korábban sem találkozott semmi jóval, az itt sem fogja meglelni azt. És akinek máshol sok barátja volt, az itt is hűséges társakra fog találni. Mert tudod, az emberek olyanok, amilyennek mi látjuk őket.

/Bruno Ferrero/

Dömdödöm

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

Rejtelmek

FLÓRA
2
Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebújtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

1937

Arany János: Ének a Pesti Ligetben (részlet)

"...El is megyek tán nem sokára,
Hírnév, dicsőség nem maraszt,
Tudom, mit ér fagyos sugára,
Itt is megtanultam azt.
Nyerd bár világi életedben
Ég és föld minden koszorúit:
Neved csak az, mit e ligetben
Egy sírkő rád olvas: Fuit."

http://www.fuit.hu/

Védd magad

... a szemedből nehezen olvasok...




Csak nézlek ne félj, meg sem érintelek,
Gondolkodom, semmi mást nem teszek.
Nem tudom ki vagy és holnap kivé leszel,
féljek vagy ne: ez érdekel.

Veszélyes idők, miért ég a szemed?
Barát vagy ellenség, ma mindkettő lehetsz,
Védd magad, védd! Hisz te sem tudhatod,
Hogy én, vajon én melyik vagyok.

Velem vagy talán, vagy ellenem?
Hogyan kell eltalálnom?
A szemedből nehezen olvasok,
Más vajon mit csinál?

Innen az út túl sokfelé vezet,
Bármit akarsz, még minden lehet,
Holnaptól már nincs visszaút.

Velem vagy talán, vagy ellenem?
Hogyan kell eltalálnom?
A szemedből nehezen olvasok,
Más vajon mit csinál?

József Attila...meg én. :)

József Attila:


Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

----------------------------------

Boldogságot mindenkinek!

Alvin és a mókusok : 21 múltam - dalszöveg

21 múltam, érzem, lassan elindultam
Nem tudom, hová tartok, és azt sem, hogy eddig hova jutottam
Mert valaki néha fogja a kezem és valaki csak egyszerűen hátba rúg
Haladok előre, amerre tart az út

21 múltam, itt állok mérgesen és felindultan
Sehol egy állás, pedig éveken át ezért tanultam
Átlagember legyek minimálbérrel, vagy pénzéhes és elvakult?
Haladok előre, amerre tart az út

Egész életemben vártam, hogy jöjjön végre már
Hogy jöjjön végre a változás
Mert úgy érzem, ezt így nem bírom soká

21 múltam, teljesen kész vagyok, pedig droghoz sem nyúltam
Hová tűnt az az eszme, amihez éveken át úgy ragaszkodtam?
Szembenéztem önmagammal, dobtam neki mentőmellényt, vízbe fúlt
De én csak haladok előre, amerre tart az út
Haladok előre, amerre tart az út
Haladok előre, amerre tart az út

A mi hazánk

Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc
Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Havasi Attila: Dal a Rézfaszú Bagolyról

Mint iskolás, ha bepisilt,
az erdő oly komoly.
Az arcán ott a félelem:
tudja: ezen az éjjelen
vért szomjúhozva megjelen
a Rézfaszú Bagoly.

A szeme éles, s karma is:
kire lecsap, fogoly.
Mert gúzsbakötve elviszi,
egy nagy hordóba beteszi,
s vasárnap délre megeszi
a Rézfaszú Bagoly.

Mielőtt vére kibuzog,
s a nagy hordóba foly,
dolgozni kényszerűl a rab:
eloldja őt, tüzet rakat,
s faragtat véle nyársakat
a Rézfaszú Bagoly.

S minden vasárnap égre száll
a vészes füstgomoly:
mutatja, hogy a máglya fűl,
s ebédje míg pirosra sül,
a vért szörtyölve körben ül
a Rézfaszú Bagoly.

Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás

Ágyam fölött, a feszület fölött

Karácsonytól egész Nagypéntekig

Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.

(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)

Hű zöldje végül mégis elkopott

Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.

Éreztem: nálam tovább nem marad

Nem bírja lelki szárazságomat,

S egy durvább illetésre szertehull.

.

De nem ily halált szántam én neki.

A kemencében énekelt a tűz,

Zsoltároztak a lángok lelkei.

A száraz ágat helyéről levettem,

Vigyázva, ahogy halottat viszünk,

– S a tüzes kemencébe bevetettem.

Nagyot lobbant, – és színes lett a láng.

.

Erdők nagyságos tömjén-illata

Elborította rögtön a szobát.

A száraz ágból kiröppent a lélek,

Jöttek adventek, – karácsonyok, – évek,

És hittem én is: hátha mégis élek…

.

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta

Barkáját kedves kéz által nekem,

Hogy a szent főnek új dísze legyen.

Az ólomszínű éji ég alatt

Langyos, ébresztő áramlat haladt,

És gyermekkorom ölén, a hegyen

Rügyet bontott a borostyánbokor.

Quimby : Autó egy szerpentinen - dalszöveg

Most olyan könnyű minden,
szinte csak a semmi tart.
A kutyákat elengedtem,
és a forgószél elvitte a vihart.

Alattunk a tenger,
szemben a nap zuhan.
Nyeljük a csíkokat
és a világ pajkos szellőként suhan.

Tékozló angyal a magasban,
böffent nincs baj, nincs haragban senkivel.
G dúrban zúgják a fákon a kabócák,
hogy láss csodát, láss ezer csodát,
láss ezer csodát.

Éhes pupillákkal
vállamra ördög ül.
Ballal elpöckölöm
az élet jobb híján egyedül.

Autó egy szerpentinen
mely ki tudja merre tart.
Kócos kis romantika
tejfogával a szívembe mart.

Tékozló angyal a magasban,
böffent nincs baj, nincs haragban senkivel.
G dúrban zúgják a fákon a kabócák,
hogy láss csodát, láss ezer csodát,
láss ezer csodát.

Lord-Érzés

Énekek éneke

Elizabeth Barrett-Browning

NEHÉZ SZIVEM

Nehéz szivem föltartom néma búban,
mint egykor Elektra a gyászos urnát,
szemedbe nézek, és a hamu halmát
lábadhoz öntöm. Nézd hát, mennyi bú van,

nézd, mennyi kín gyült bennem rejtve dombbá,
s hogy ízzik még a vad zsarát pirossa
a szürke hamun át. Ha rátaposna
a talpad és kioltaná korommá,

jó lenne tán... De ha te álmodozva
vársz vélem itt, amíg a port a szél
föl nem lobbantja... akkor a babér

homlokodon, Szerelmem, meg nem óvja
fürteidet a sistergő parázs
marásától. Lépj arrább! Menj! Vigyázz!

(Kardos László)

József Attila:
Tavasz van! Gyönyörű!




Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,

a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,

tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik

mezei szagokkal a tavaszi szél.



Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,

friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.

Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!

Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!



Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!

Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -

a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Tengeróceán

"Milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár,

van egy folyó a számunkra.

És valaki - egy apa, egy szerető, valaki - képes kézen fogni

és keresni egy folyót - elképzelni, kitalálni -,

és rábízni a sodrására,

egyetlen könnyed szóval,

isten veled."

Nagy Ferenc : Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
S amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Tavasz gomb

Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot

/Csukás István/

Azt hittem...

Azt hittem

Kiapadt már a forrás

Álom marad a hajózás

Mind, ami számított volna

Nincs se szél, se vitorla

Azt hittem

Nincs fegyver a harchoz

Bátorság a kalandhoz

Nem jut idő magamra

Senki nem tölt bort a poharamba

Akartam, hogy véget érjen

Túl sok volt már a jóból

Nekem minden sikerült

Nem sírok, mert én akartam

Érdemeltem, amit kaptam

Minden a helyére került

Azt hittem

Régen átment a kedves az utcán

Hogy nem leszek soha szerelmes most már

Hogy nincsen időm semi másra

Csak a pisztoly csövét nyomni a számba

Csak bekötött szemmel állni a falhoz

Csak imádkozni az őrangyalomhoz

Mondani, hogy persze, meg hátha

Lesz még idő a holnaputánra

Mindig a sor végére állni

Egy régen elment buszra várni

Enni, aludni és nézni az égre

Könyörögni, hogy legyen vége már

Egyszerűen nem tudom

Hogy mitől változott meg minden

Nekem minden sikerült

Tizenkilencre lapot kérek

Nem blöffölök és nem is félek

A végén minden kiderül

Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

/József Attila/

Halász Judit : Minden felnőtt volt egyszer gyerek - dalszöveg

Pár éve még, vagy régebben talán,
a nézőtéren ült egy fiú, és egy kisleány.
Még nem ismerték egymást,
csak hallgatták a dalt és néhány sor
a kis szívükben nagy vihart kavart.
Mert arról szólt a dal, hogy eljön az idő,
amikor majd minden rossz gyerek nagyra nő.
S ha nem tanulja meg, hol van a határ,
romba dönt majd mindent, ami körülötte áll.

Minden felnőtt volt egyszer gyerek,
s felnő majd az új gyerek sereg.
Többet, jobban törődjetek velünk,
mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk.

Felnőtt ma már, a kisfiú, s a lány.
Láthattad őket egymás oldalán.
Színházba járnak, és könnyen meglehet,
hogy mellettük ül, néhány új kisgyerek.
És itt vannak ők, sokat megélt szülők,
kik mindig elmesélik, miként volt azelőtt.
Remélem tudják ma már, hogy hol van a határ,
hol minden józan ember bölcsen megáll.

Csernus doktor 10 szabálya

1. Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.

2. Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

3. Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.

4. A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!

5. Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?

6. Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

7. Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!

8. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.

9. A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!

10. A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?

Most (tavasz)

(bár Most a címe,de egy évvel ezelőtt írtam - azóta sem lettem ügyesebb,szóval ez sem jó kifogás:D)

"A szomjúságot ha belém oltottad,ne hagyj meghalnom,innom adj... magad"

Most megelevenedik az élet: pezsgő forrásvízként folyik végig rajtam. Körülölel a levegő.
Bársonyos, langyos, tavaszillatú levegő.
Megrészegít.
Most sugárzik a föld a lábam alatt, forróvá csókolta a Nap. Homok pereg meztelen lábujjaim között, zsenge, szemtelen fűszálak csiklandozzák talpamat, pedig betonon állok, városdzsungelben.
Megbolondít.
Most felragyog a Nap, beleszédül a Hold is, végigcirógatja az arcom, végigperzseli a hátam. Most nappal van, vagy éjszaka?
Elakad a lélegzetem is.
Most vadóc angyalok száguldanak végig a kihalt utcákon: hullócsillagokkal labdáznak. Csillag-morzsák szikráznak körülöttem.
Elveszi a józan eszem.
Most minden illat életre kel, feltündököl, énekel, ahogy gyorsuló szívveréssel mélyet lélegzem. Még mélyebben....
Megőrjít.
Most a semmiből támadt szellő nevetve körbetáncol, belekócol a hajamba, végigsuttog a nyakamon.
Beleremegek.

Fények, hangok, illatok, érintések, mesék, színek, ízek, vágyak kergetőznek körülöttem.

Pedig csak... eszembe jutottál.

blogról

Szuperhíró szólt, hogy nem tud írni, mert azt írja ki neki, hogy nincs jogosultsága. Újra meghívtam, remélem ezzel megoldódik, mert Szöszimöszi nélkül nem olyan a verselés. :)
Ha bárkinek van még ilyes problémája, az írjon nyugodtan kommentben, vagy küldjön egy e-mailt.
Köszi! :)

József Attila: A Dunánál (részlet)

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.


Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

Asszociáció Orange Green-re

KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila

Csak mutatóba, ha nem ismernéd

A harmadik emeletre

Szobám: a harmadik emelet
S aki szeret,
Gondolja meg, mert hosszú az út,
Mert rossz, hazug,
Aki tagad.

Drágám, te ne erőltesd magad:
Az áldozat
Sokkal több, mint három emelet
S hogyha veled
Találkozom:
Én az egész valómat hozom
S nem átkozom,
Aki csupán félig jön ide,
Mert nincs hite:
Ne jöjj ide.

-Ady-

Front

100 Folk Celsius : A világ legrosszabb gyereke

A világ legrosszabb gyereke úgy kezdi a reggelt

hogy amikor felébred

a földhöz csapja a vekkert

a világ legrosszabb gyereke a fogát sose mossa

a keze olyan szutykos,

mint egy kéményseprő orra!

Hol van ez a rosszaság?

hisz oly nagy ez a nagyvilág!

elöttünk, vagy mögöttünk,

de itt is lehet közöttünk

hát hol van ez a rosszaság?

A világ legrosszabb gyereke a kisebbeket bántja

a nagyobbaknak hizeleg, de még sincsen barátja

a világ legrosszabb gyereke buta, mint egy nagy tök

hétfőn hiszi azt, hogy kedd van, s pénteken csütörtök!

A világ legrosszabb gyereke nem fogad szót senkinek

s akkorát tud hazudni,

hogy majdnem te is elhiszed

a világ legrosszabb gyereke a szüleit becsapja

ha valami rosszat csinál, rögtön letagadja!

Szerb Antal: Szerelem a palackban

Egy régi nagy kedvencem, de a terjedelme miatt csak egy linket pakolok ide:)
http://web.zone.ee/aurin/proza/szaszerelemapalackban.html

Tessék a "hanganyag"-ra rányomni...Meg olvasni. Bocsánat, de valahogy nem sikerült Latinovitsot ide mentenem...

Ez itt az...

Döntés

(F.superhero-nak)

Döntés

"Úgy döntöttem, hogy ma cingár leszek!"
mondta a Cingár.

"Hát eddig?!" - kérdezték Mások.
"Hát tegnap?!" - kérdezték Egyesek.

"Eddig csak úgy voltam cingár,
most meg akarom is immár!"

(Sokszor van, hogy nem a tények:
csakis a Döntés a lényeg...)

/Fodor Ákos/

bolondok hajója

Tekintet nélkül

Tekintet nélkül

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.
/Dsida Jenő/

Alkalmazott bölcsesség...

Egyszer egy indiai herceg az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja,

a nehéz helyzetekben bátorítja,

a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele:

Elmúlik.

Szent-Gály Kata: Szeretnék

SZERETNÉK...

Csak egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát --

csak egy szál deszka-hiddá lenni,
mely szakadékot ível át --

csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb --

csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt, amit tehet --

Bella István: A zöld pizsamabéka

A zöld pizsamabéka,
aki nálunk lakik,
akármi fura, néha
mindent bepaplanit,
ilyenkor zöld a párna,
és zöld a lepedő,
zöld lesz a kék, a sárga,
és zöld a levegő.

A zöld pizsamabéka
ha alszik, csupa sás
a sötét is, kikél a
zöldpuha szuszogás,
bicikliküllők árnya
forog a falakon,
mintha a nap hintálna
a tükrös habokon.

A zöld pizsamabéka
magát elfeledi,
s a hold, a langaléta,
kis létrát hoz neki,
s ő úgy megy föl az égig
törékeny fényeken,
ahogy az ember végig
a vékony éveken.

A zöld pizsamabéka
jósolni is szokott,
szép időt, margaréta
mezőt, és jó napot,
annak, aki komor fölnőtt,
varázsol éghabot,
borotválkozni fölhőt,
s buborékkalapot.

A zöld pizsamabéka
jósolna még sokat,
de hajnalra elég a
lajtorja holdfoka,
álma egyre fehérebb,
nagyot bukfencezik,
kuruttyol még, fölébred,
és lánnyá változik.

Sin miedo a nada - Eszternek is ajánlva

Móricz Zsigmond: A török és a tehenek

Volt egy török, Mehemed,
sose látott tehenet.

Nem is tudta Mehemed,
milyenek a tehenek.

Egyszer aztán Mehemed
lát egy csomó tehenet.

"Én vagyok a Mehemed!"
"Mi vagyunk a tehenek."

Csudálkozik Mehemed:
"Ilyenek a tehenek?"

Számlálgatja Mehemed,
hányfélék a tehenek.

Meg is számol Mehemed
háromféle tehenet.

Fehéret, feketét, tarkát.
"Meg ne fogd a tekén farkát!"

Nem tudta ezt Mehemed,
s felrúgták a tehenek.

Lázár Ervin:  A KÉK MEG A SÁRGA

Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.

- Nem menne kicsit távolabb? - mondta ingerülten a Kék.

- Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne!

Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.

- Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! - morgott fitymálóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.

- Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?

- De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!

- Engedje meg, hogy fölkacagjak - mondta gúnyosan a Sárga -, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem... és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.

- Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert... brr... vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!

- Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá... Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik... Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.

- Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.

- Hah! - kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:

- Nicsak, milyen szép zöld pötty!

most éppen ilyesmit érzek

Kiírlak magamból, meggyógyulok.

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz...


/Kovács Ákos: Közömbös gyógyító ének /

Tej, kenyér - Kemény István: Szomorúan

Kemény István: Szomorúan

Ki kéne bolondulni innen,
Mint az öngyilkos, ha visszafele él,
Leszedni az i-ről a pontot,
De visszarakni, ha a helye fehér.

A legjobb, ha úgy marad minden,
Ahogy találtam, nem is volt rossz az úgy,
Megvetni a megbomlott ágyat,
Földön aludni, és meggyógyul a múlt.

Ajándék volt. Hallom, hogy koppan,
Mielőtt leesne, jóval hamarább,
Angyal száll át, helyreáll a rend,
Kibomlik a papír, kiesik a tárgy.

És akkor megkezdeni szépen,
Mint az öngyilkos, ha visszafele él,
Elfelejteni az egészet
Kis cetliket írni: tej, kenyér
tej, kenyér

Angolul...(Nem én fordítottam, nem én írtam, de bocsánat a hibákért, csak így tán érthető annak is, aki nem beszél picinyt sem oroszul):

Listen, you were right
Listen, it does not hurt me
and my heart is not sinking
without you anymore
Listen, Ive gone
Listen to the past
and the silence tells you
that I have been in love ...

Chorus:
Forgive my heart
for the love I had
Now it's cooled down
Listen to me
I just was in love
Forgive my heart
for the love I had
Now it's gone
Listen to me
True, I was in love...

All the time without me
The time that heals your soul
And at parting
I was looking at your shoulders
Im leaving you my warmth
In the trace above the roof
Today I'd gone
but you did not realize that.

Chorus:

Presser Gábor : Hűségdal (Jó Veled)

Fenn a fán és a fáról leesve
Négykézláb a diót keresve
Almalopás és menekülés közben
Lihegve, röhögve, kéz a kézben
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Színházban, templomban, moziban, boltban,
Az utcákon és a kék alagútban,
Taxiban, biciklin, mezítláb porban,
Izzadva, fázva, jóban-rosszban
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

A folyóparton, térdig a vízben,
A víz alatt vagy a víz fölött éppen,
A híd alatt, mikor szegények leszünk,
A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

A szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

Munka előtt és munka helyett,
Mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet,
Gömbölyödve és félig kinyúlva,
Évek óta és évek múlva,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Csőbe húzva, esőben, hóban,
Sírva, vigadva, nyakig a bajban,
Álmodozva, úgy lassan szépen,
Akkor is, hogyha nem szeretsz éppen,
Jó, jó, jó veled
Jó veled

Ezt én mondom, akinek elhiheted,
Aki tudja, hogy milyen volt nélküled

Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

A szerelmem voltál, a szerelmem vagy,
A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy

Kovács Ákos - Néma film

Mint
áldás vagy varázs
úgy
borul
rám a tested
egymásban
lassan elvegyülünk
ölbe
tett kézzel
ül most itt a Csönd
nézi
ahogy szeretkezünk

T. S. ELIOT:

J. ALFRED PRUFROCK SZERELMES ÉNEKE

(részlet)

"Induljunk el, te meg én,
Ha már kiterült az éj a város egén,
Mint az elkábított beteg a műtőn;
Menjünk a félüres utcákon át,
Hol olcsó szállodák
Barlangjába hív a kalandos éj,
Kocsmák fűrészporán osztrigahéj:
Az utcák: összekapcsolódó szürke érvek,
Rejtett céllal kísérnek.
S a nyomasztó kérdés felé vezetnek...
Feleletet rá ne keressél.
Menjünk, mert kezdődik az estély.

A teremben sétálgatnak a ladyk,
És Michelangelót dicsérik.

A sárga köd háta az ablakot súrolja,
Ablaktáblákhoz ér a sárga füstnek orra,
Mely az est zugaiba ölti nyelvét,
És imbolyogva száll el a csatorna
Pocsolyái fölött, s kémények korma hull rá;
Elsiklik a terasz mellett, és a derült
Október-éjszakát látva körülkarolja
A házat, és legott álomba szenderül."

(http://www.borivo.hu/?q=node/239)

Angolul nekem jobban tetszik.

Popsinak...:)

Jobbágy Károly

Szomorú szerelem

A nõ, ki nõs embert szeret,

Szomorú szeretõ nagyon .

Éjjel a vágy ha rámered,

felsír, mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután

Eljön hozzá, ki öleli.

Siet, feléje nyúl sután,

Más otthon ízével teli,

A zsebkendõjén, ingén

Egy másik asszony nyoma van,

S a férfi életében ím

õ-bárhogy lángol-nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,

Aztán pár napra beborul,

Az ünnepek, vasárnapok

Magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog

Otthon egy könyvet és leül,

Pár sort elolvas,felzokog,

Mert oly sokat van egyedül.

De miért? Hisz õ is annyit ér,

Mint az, akinek férje van,

Benne is úgy lobog a vér,

Szeretne élni boldogan,

Fényes vasárnap járni kinn,

Büszkén, karolva vinni õt,

Mutatni: Nézzétek! Enyém!

Állni a pletykálók elõtt,

S nem mellékutcák kis, sötét

Zugában kapni csókokat

És ijedten rebbenni szét,

Ha ismerõs, ki ott haladt...

A nõ, ki nõs embert szeret,

Sok rossz asszonynál többet ad:

Hitet, szerelmet, életet,

Türelmet, ifjú álmokat

Ne szóljatok meg, olvasók!

Nem pillangókról szól e dal,

Kiknél csupán szeszély a csók,

-mert hogy a vérük fiatal-

hanem azokról, kik szivét

egyetlen férfi köti le,

számára lettek menedék,

egy jégkor hû tûztengere,

akik megértõk, csöndesek,

nyomukban nem hull szét család,

csak bennük mélyebb s fáj a seb

látva kis lánykák mosolyát,

érezve, hogy nincs-bárha van

az, aki van-de nincs velük,

és a sírás is hasztalan,

akár az egész életük.

Gyönyörűen...

Bella István: Gyönyörűen

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz,

számodra örökre nyitva vagyok

megnézheted a szívemet,

nem kezdte ki a mosolyod.

Felhúzhatod a kezemet,

mezítelen bőröd alá,

felöltheted életemet,

lámpaernyőd leszek akár.

Kinyithatod a vállamat,

nyarak lógnak benne, minden ruhád,

tüdőm tükrében lásd magad,

halj meg, hogy szépséged meg ne utáld.

Én már semmit se akarok,
csak szólni, szeretni, nyugodni.
S gyönyörűen, mint egy halott,
nyílt szemedben késként forogni.

Hervay Gizella (a címet nem tudom....)

Ezt valamiért Karfiolnak küldöm. Szívküldi szívnek szívesen, mert szerintem neki tetszeni fog. Próbáljátok ki,hogy hangosan felolvassátok/elmondjátok, nagyon bele tudja magát élni az ember lánya:)

Hidd hát, hogy szabad vagy!
Nesze, itt az illúziód, ragaszd a falra!
Ha neked jó az ilyen szabadság,
amibe beledöglök.

Ha neked jó. - Persze, véd a telefon
meg az udvariasság meg a diszkréció meg minden.
Senki sem tudja, hogy rohadt gyarmat vagyok,
mert neked illúzió kell,
mert neked eleged van a felelősségből
meg a kötelességből
meg az "egész nap azt kell tenni, amit más akar"-ból.
Hát csináld azt, amit akarsz!
Amire éppen kedved szottyan.
Ne törődj vele,
hogy beledöglök.

Az istenit! Ha ennyit se lehet,
hát otthagysz,
és abba beledöglök.

Világos, hogy otthagytam a pasast
és most beledöglök.

Wass Albert: Záróvers

Wass Albert: Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,

a kert közepében van egy palota,

s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.

Sötéten. Egyedül.

Néha a palota zsivajába,

s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.

Halkan peregnek, mint a levelek.

(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:

zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,

jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!

Mások palotáit irigykedve nézed:

neki nincs! neki nincs!

Pedig:

minden szívnek van egy csodakertje,

s minden csodakertben van egy palota.

S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:

minden palotában egy fekete szoba.

köz-érdekes

Szolgálati közleményecske,
ami inkább kérés:

Szeretnélek megkérni titeket, hogy a cimkézésnél írjátok be, hogy ki a szerző és mi a műfaj. Könnyebb lenne úgy kezelni és keresni.
Megpróbáltam beírogatni az elején, ahol kimaradt, de miután én HTML szerkesztőfelületet használok, volt, ahol a bejegy elcsúszott az eredeti formájától, vagy olvashatatlanná vált.
Aztán onnantól kezdve, hogy ki hogyan és mit szeretne még cimkeként hozzáírni, már teljesen tőletek függ. :)

Köszi,
Csi

Vírus

Mindenkinek, aki rájött már, hogy az ámítógép szerves része lett az életünknek, és a gyerekeink életének.

Neil Gaiman ezt írja saját versének keletkezéséről:
Ezt a verset David Barret Digital Dreams című antológiájába írtam, ami a számítógépekről szólt. Manapság, már nem játszom számítógépes játékokkal. Amikor játszottam, rájöttem, hogy befészkelik magukat a fejembe. Kockák potyogtak az égből, vagy kis emberkék rohangáltak és ugráltak a szemhéjam mögött elalvás előtt. Legtöbbször veszítettem, még akkor is, ha képzeletben játszottam. Ez született belőle.

Vírus

Volt egy játék a számítógépre,
a barátom adta, ő játszott vele,
mondta milyen jó, játsszak én is,
úgy is tettem.

Lemásoltam a lemezről, bárkinek, aki kérte,
azt akartam, mindenki játsszon vele.
Mindenki szórakozhat egy jót.
Fölraktam a netre is,
de odaadtam minden barátomnak is.

(Személyes kontaktus, én így kaptam a játékot.)

A barátaim, akárcsak én: volt, aki vírusoktól félt,
kaptál egy lemezt, aztán hirtelen, jövő héten, vagy egy pénteken
leformázta a winchestert, vagy tönkretette a memóriádat.
De ez nem tett ilyet. Ez nem olyan volt.

Még a barátaim is belevágtak, akik addig nem játszottak:
minél jobb vagy, annál nehezebb;
talán sosem nyersz, de egész jó lehetsz.
én egész jó vagyok.

Sok időt elvesz, persze, ha játszol.
Akárcsak a haveroknak és az ő haverjaiknak.
És az utcán járva látod az embereken,
az utcákon sétálva,
hosszú sorokban állva, távol a gépüktől,
távol az egyre szaporodó játéktermektől,
bármerre járnak, a fejükben tovább játszanak,
kombinálnak,
terveznek, vonalakat húznak és színeznek,
forgatnak és rendeznek, új pályákat várnak,
zenét hallgatnak.

Persze sokat gondolnak rá az emberek, de leginkább játszanak.
Az én rekordom tizennyolc óra egyhuzamban.
40012 pont és három fanfár.

Patakzó könnyeken át és sajgó ízületekkel, éhezve, aztán
Egyszer csak elmúlik minden.
Kivéve a játékot ugye.

nincs több hely a fejemben; nincs hely más dolgoknak.
Lemásoltuk a játékot, odaadtuk a haveroknak.
Túlmutat a nyelven, leköti az időt,
azt hiszem, néha elfelejtek egyet, s mást.

Vajon mi történt a TV-vel. Mintha lett volna ezelőtt.
Vajon mi történik, ha kifogyok a mirelitből.
Vajon mi történt az emberekkel, hova lettek, aztán
eszembe jut, ha elég gyors vagyok, vörös vonal mellé fekete négyzetet
rakhatok,
tükrözöm és elforgatom, akkor eltűnnek mind a ketten,
kiürül a bal oldal,
fölmerül egy fehér buborék…

(Akkor eltűnnek mind a ketten.)

Ha pedig örökre elmegy az áram, akkor
a fejemben mindhalálig játszom.

/Fordította: Horváth Norbert/

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,de így igaz,

Ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek vagy a törvény mit követelnek;

bent maga ura, aki rab volt odakint,

és nem tudok örülni,

csak a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak szeretnél,

teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku:

nékem más kell már:

Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja minden egyéb;

én többet kérek:

azt, hogy sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg és fáradt vagyok;

kívánlak így is, meglehet,

de a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást elcsitíthass, már nem tudok mást:

mutasd meg a teljes alázat és áldozat örömét

és

hogy a világnak kedvemért ellentéte vagy.
Meg míg kell csak egy árva perc,

külön,

neked,

míg magadra gondolni mersz,

míg sajnálod életedet,

Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

Halott és akarattalan:

Addig nem vagy a többieknél

Se jobb, se több,

Addig idegen is lehetnél,

Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt

ne lásd

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd.

"Titok" versem nekem is van :)

Titok (az autizmusról)

Egy bimbó. Kinyílik-e, erre várok,

szépsége elbűvöl és csodálom őt.

Kagyló, mely igazgyönggyel tündökölő,

méltóságom lehet, bármerre járok.

Titok, mit soha senki nem fejt meg,

ez rejtély és varázslat és bűverő,

minden percben a szívemet éltető

melegét senki elől nem rejthetem.

Keresem én is a választ, mint más,

néha könny csillan meg szempillámon.

Ha feladnám, én lennék a hibás.

Csak egy mosolyt adj, erre vágyom,

szeretném azt látni, hogy boldog vagy,

teljes életed egyetlen álmom.

(Somebody)

Varró Dániel - Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni
leírod, aláhúzod, kiragasztod
szamárfülecskét hajtogatsz neki
kisimítod, odateszed a székre
az ágy mellé, hogy szem elôtt legyen
leülsz, kötsz egy csomót a lepedôre
elalszol, elfelejted, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebrevágod
a szíved közben összevissza ver
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.

A rút kiskacsa

http://www.globusz.com/ebooks/AndersenH/00000019.htm

A kék csodatorta

Egy nagyon kedves mesém, letölthető hangoskönyvként

http://data.hu/get/1783423/a_kek_csodatorta.zip.html

Kívüled élek...

Rab Zsuzsa : Kívüled élek

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörû arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelrõl szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettõs rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejû.

Érted-e még az egyszerû beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Nekem kedvenc

Leszek a barátod

Leszek a barátod

Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.

Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,

ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.

Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret…”

S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,

ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,

aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…

csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,

de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.

/Csíki András/