2010. január 12., kedd

Kerestelek...."De egyáltalán létezel-e?"

Rakovszky Zsuzsa: Kerestelek

Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit.Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt fűszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák szabályos hangulatváltozásaiban, néma szöszökben a zsebem mélyén, s a megsebezhetetlen kirakatokon balettozó fénycicák mosolyában is.

Vártalak.

Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba botlunk és én tudni fogom megcáfolhatatlanul: Te vagy az.

Kerestelek.

Néha kételkedni kezdtem. Egyre gyakrabban kevertelek össze valakivel, pedig az igazi, a MÁS csakis Te lehettél volna.

Sokszor tévedtem. Már-már azt hittem egy IDEGEN- re, Te vagy, furcsállottam a dolgot: ilyen lennél? Aztán jött a felismerés, sokkolóan: te nem lehetsz akármilyen! Te csak egy van, és ez a tökéletes. Nekem. Úgy, ahogy senki másnak. De egyáltalán létezel-e? Közben Te ugyanígy kutattál utánam, bár már akkor tudtam volna... Így hát megvárakoztattuk egymást, végtelen ideig. Néha rólad álmodtam, nehéz ébredéseim után felfedezni véltem sziluetted a levegoben, de délibábnak bizonyult mind, akár egy- egy fuldokló utolsó segélykiáltásai. Szükségem volt Rád.

És egyszer csak! Abban a kivételes pillanatban, amikor éppen nem gondoltam rád, megláttalak Téged. Minden kétséget kizáróan Te vagy.

Közeledsz felém, megáll bennünk az ütő, levegő után kapkodva ámulok. Hát mégis!

Te természetesen viselkedsz, a külvilág persze vak, mint mindig. De mindketten tudjuk, hogy végre itt van a Te és valóságos, nem ábránd!

Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan. Beszélgetünk, de nem tudok felengedni, kitárulkozni előtted. A megrázkódtatás a gátlás bilincsébe rejt.

Aztán elbúcsúzunk, Casanova, és ki tudja, mikor találkozunk újra.

Addigis kereslek, rovom a kivilágítatlan sikátorokat, belebámulok az emberek lesütött tekintetébe, hátha az egyik páncél mögött Te rejtőzöl, és rég nem látott jóbarátokként üdvözölhetjük egymást.

2 megjegyzés:

Csygab írta...

De szép!

Karfiol írta...

Örülök, hogy tetszik!

Számomra ez az egyik olyan vers, ami a "top 5"-ben benne van...Rakovszky nagyonnagyonnagyon eltalálta. Szerintem.

De majd egyszer tán teszek be vidámakat is. :) Vagy én leszek itten a sötét lovag, vagy mi...:)